Szabó Magda: Szüret. Összegyűjtött versek.

2010.06.23. 15:55 szólj hozzá .hajnika.

Megosztás

A Femina-díjas Szabó Magda, az egyik legjelentősebb magyar írónő versírással kezdte irodalmi pályafutását. Prózai művei (Abigél, Für Elise, Régimódi történet, Az ajtó és még közel ötven remek regény) és színdarabjai talán ismertebbek, de ha teljes képet szeretnénk kapni Szabó Magda munkásságáról, érdemes azzal a külvilág neszeire roppantmód érzékeny költőnővel is megismerkednünk, akiből kifejlődött az országszerte, sőt, világszerte ismert írónő. A következőkben Szüret című verseskötetét szeretném megismertetni veletek.

Szabó Magda aligha írt le egy mondatot Debrecenről amelyből ne sütne a város iránt érzett szenvedélyes szeretete. Ugyanez a szenvedélyesség jellemző rá mikor családjáról, férjéről vagy kedves háziállatairól ír. A gyűjteményben megtalálhatóak politikai életet bíráló, emberi gyávaságot elitélő, fiatalokra irigykedő és őket buzdító, lelkesítő versek is.

Egy könyvről (illetve versgyűjteményről) sosem könnyű beszélni, beszéljenek hát magukért a gyűjteményből ízelítőnek szánt versek a következőkben.
Ha ez a kis bemutató elnyerte a tetszésedet, vagy többet szeretnél tudni az írónőről, kutakodj a róla szóló virtuális kiállításon, esetleg olvasd online Szabó Magda műveit.

Íme az általam kiszemelt versek:

Szonett

Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák,
és felrettentik lombjukon a csöndet,
a síró felhők halkan rádköszönnek,
fürge csikók zablájukat kioldják.

Piros gyertyáit lobbantja az ünnep,
a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják,
minden vízen feszülnek a vitorlák,
torony körül vad csillagok keringnek.

Ha jössz, villámmal gyúlnak messzi fáklyák,
álmos virágok kelyhüket kitátják,
az érhetetlen égből gyöngy pereg,

a napraforgók szirmuk fényre tárják,
az Óra összecsukja csöndbe szárnyát,
lábadhoz ejti arcát s szendereg.

Vagy üldöző, vagy üldözött

Ne nézz utánam, míg megyek,
s bevágom talpamat
a megújuló reggelek
mocskába. Izmodat
tanítsd lazulni. Szétfeszít
energiád, akár
anyát a tej. Ez a világ
nem emlőidre vár.

Jönnél te is? Lök a szokás?
Nem hallod, a fogam
hogy csikorog, míg a napon
átharapom magam?
Szabad lettél. (Úgy, mint a vad:
ád bokrot a világ,
és ád vadászt is.) Átzuhantál
a tágszemű szitán.

Most nézheted, hogy más alatt
pörög már, nem alattad.
Elvettek tőled valamit?
Önmagad visszakaptad.
Vagy üldöző, vagy üldözött:
nem ismer mást e korszak.
Légy üldözött, hogy véredért,
ne vétkedért sikoltsak!

Kinek már álma sincs

Rólad, terólad. Míg erőm tart,
s a lopott pillanat
szabadsága szavakra bomlik,
megnyitja torkomat.
Ó, hadd kiáltsam messzire,
mi vagy nekem e súlyos ég alatt!

Talán utólszor. Mert a nappal
kiszopja csontjaimat,
mert ébren várom, a hegyen
hogy gázol át a virradat.
Kinek már álma sincs, meddig tart élete?
E test meddig lesz még erős?
Itt lassan-lassan minden ismeretlen,
csak a halál meg te vagy ismerős.

Hogy írjon verset, aki fél?
Hogy írjon verset, aki fáradt,
hogy írjon, aki nem remél,
ki úgy tölti az éjszakákat,
hogy mire új reggelre kél,
várja, valaki nekitámad?

Lásd, rólad írnék, s szüntelen
másról beszélek én,
világunk iszonyú vizében
gázol e költemény.
Ó, mennyire szeretlek, hogy miattad
sorsunk keserű kortyait nyelem,
rémült testem meg tud pihenni
békítő testeden,
s az éjjel szörnyei között
lehelleted a védelem.

Milyen sötét van mindenütt!
Csak az ablakunk fénylik.
Csak dadogok. Szeretlek, annyira,
hogy még kivánok élni.
Vezess! Támaszd meg homlokom
szelíd homlokodon,
ha mint a részeg, dülöngőzve járok,
s kiáltozom.

Átláthatatlan, téli reggelek:
alig virrad, hogy munkába megyek;
csiszolja ifjú érdességemet
a város. Egyszer oly kerek leszek,
oly síma, mint a többi odalenn.

Őrizd lelkem épségét, szerelem!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.