Monitor blog, az internet padlása

Az Internetes mentalista!

2010.07.08. 09:38 2 hozzászólás kyrill

Megosztás

 Két flash programot/játékot szeretnék nektek bemutatni, melyben mesteri munkával alkották meg a program alkotói az elme és gondolatolvasó trükköt algoritmusok tömkelegébe zárva!

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy kis segítség az első játékhoz: Gondolnunk kell egy kétjegyű számra, aminek a számjegyeit összeadjuk, majd kivonjuk a gondolt számból (Például: 47 -> 4 + 7 = 11, a 11-et kivonjuk a 47-ből, az eredmény egy kétjegyű szám lesz, még a legjobb barátok közt is, és ennek az a szimbólum a tiéd, amihez párosul a kapott szám). Ha valakinek nem tiszta szívesen leírom kommentben vagy akárhol.

A második játékhoz első körben meg kell adnunk felhasználónevünket, életkorunkat és nemünket a Dzsinn-nek, és innentől jön az élvezetes játék. A Barcho-ba nevű játékot bizonyára mindenki ismeri, aki nem annak mondom hogy ez egy amolyan kérdezz-felelek játék. Az egyik játékos gondol valamire, amit egy vagy több játékos próbál kideríteni. A Kérdezőnek csak eldöntentő kérdést szabad feltennie, a felelőnek pedig csak igennel vagy nemmel szabad válaszolnia. Ebben a játékban mi vagyunk azok akik gondolnak valakire, de szigorúan csak személyre (mesebeli alakra, színészre, politikusra, énekesre, regényhősre stb.) lehet gondolni!  A lényeg hogy valamilyen figura legyen, ne tárgy vagy helység stb. Az egyedüli feltétele a minimális angoltudás!

 

A második játékról sajnos csak linket tudok adni, ha IDE kattintasz, lehetőséded van játszani a játékkal!

A bejegyzés trackback címe:

https://monitor.blog.hu/api/trackback/id/tr252137894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zoda_zoda 2010.07.08. 14:40:04

Az Akinator nagyon nagy találat. :D Én már ki tudtam akasztani. :D

kyrill 2010.07.08. 17:09:00

Igen mi is megfogtuk már több dologgal! De hatalmas ötlet! :)

Monitor blog, az internet padlása

A Monitor közösségi blogon termékeny szellemünk széles skáláját tárjuk a közönség elé. Találsz itt kultúrával kapcsolatos, színházas, politizálós, filmezős, könyves cikket, mint ahogyan sporttal vagy a tech-világgal kapcsolatosat is, a sokszínű témakínálathoz pedig több szerző társul.

Címkék

2010 (2) 2010 felvételi (1) 500 (1) adaptáció (1) addikció (3) agatha christie (1) ajánlás (9) akvárium (1) alien kvartett (1) alkohol (4) alkoholizmus (1) állatok (1) alpok (1) amy winehouse (1) ana (1) anorexia (1) anyanyelv (1) aranyos (2) autó (1) babfozo fesztival (1) bad boyz (1) baleset (1) bejelentés (1) beszámoló (2) beteg (2) betegseg (1) betegség (2) bicikli (1) bio (1) blog (1) blogszemle (1) bor (1) botrány (3) brasch bence (1) budapest (1) bulímia (1) burma (1) cannon (1) cica (2) cikk (28) civil (1) cosplay (1) csajok (5) csernobil (1) csillag születik (1) cuki (2) cukiság (2) dávid ibolya (1) debrecen (1) degradáció (1) dél afrika (2) deschanel (1) divat (1) dnb (2) döglött (1) dolly (1) döntés (1) dopeman (1) dragon ball (1) drog (2) drum and bass (2) dr horrible (1) egészség (1) együttes (2) elegancia (1) emiliana (1) énekesnő (1) érdekes (4) érdekesség (9) érettségi (1) esküvő (1) evolúció (1) expedíció (1) extasy (1) extrém (1) facebook (5) family guy (1) farmville (1) fegyver (1) felszolgálás (1) felvételi (1) felvi.hu (1) férfi (3) fesztival (1) film (2) fiú (1) fizetés (1) flash (3) flash játék (2) fóbia (1) foci vb (4) fogamzásgátlás (2) fokozatosság (1) forrás (1) fotó (2) fröccs (1) függőség (1) funny (1) futball (3) galla miklós (1) game (1) gerinc nelkul (1) gg allin (1) gina (1) gyakorlat (1) hacker (1) hajós andrás (1) hal (1) hang (1) hasonmás (1) hatalmas (1) hatás (1) helyesírás (1) heroin (1) heti (1) hiány (1) híd (1) himym (1) hírek (1) hivatalos (1) hogyan (3) holló színház (1) homár (1) homokzsak (1) horváth tamás (1) hotdog (4) humor (16) humor hetfo (5) humor hétfő (3) így jártam anyátokkal (1) iker (1) index (1) india (1) indiai (1) ing (1) instant (1) internet (1) irónia (1) iwiw (1) ize.hu (1) jános (1) játék (3) (1) johnny depp (1) john digweed (1) kalkulátor (1) karafiáth (1) karikatúra (1) katasztrófa (2) kedd (5) kémia (1) kép (4) képek (11) képregény (1) kettlebell (1) kiállítás (1) kicsi (1) kiss adam (1) kiss róbert (1) klón (1) klónozás (1) kokain (1) konyha (1) könyv (6) környezet (2) környezetszennyezés (1) különös (1) kultúr (1) kultúra (6) kutya (1) laár andrás (1) lackfi (1) lagzi (1) lagzi menete (1) lájk (1) lány (1) lányok (2) lart pour lart (1) lazaság (1) légy (1) lemez (1) lényege (1) life (1) lindsay lohan (1) link (1) logo (1) logók (2) lsd (1) magyar (2) magyar gárda (1) manipulation (1) marihuána (1) mcfly (1) medence (1) meglepetés (1) meglepő (1) megrázó (1) melltartó (1) mérgezés (1) mesterséges (1) mindenes (1) mini (1) módszer (1) mohács (3) monitor (1) monitorral kapcsolatos (1) moszkva (1) motor (1) mozi (1) mszp (1) műanyag (1) munka (1) musical (4) művelődés (1) műveltség (2) múzeum (1) múzeumok éjszakája (1) nagyi (1) nagyvilág (1) nap (1) ncore (2) néger (1) neil patric harris (1) nemi élet (1) nem ajánlás (1) (1) nyár (1) nyelv (1) nyelvtan (1) nyomozás (1) nyúl (1) olvasás (1) olvasói levél (2) online (1) orbán viktor (1) óriásnyúl (1) origo (1) oroszország (5) orsolya (1) otp (1) parazita (1) párkapcsolat (3) pasik (1) pc (2) pécs (1) pénz (1) pepsi (1) photoshop (3) pincér (1) piramis (1) playboy (1) poén (1) politika (3) ponthatárok (1) poszt (1) pózok (1) pripjaty (1) programok (1) rajz (1) rák (1) rapid (1) reklám (4) rémi gaillard (1) rent (1) részeg (2) rock (1) rock&roll (1) rólunk (1) romeo julia (1) rossz (1) rossz film (1) semmi (1) smink (1) sokac (1) sokatmondó (1) sorority (1) speed (1) sport (1) stohl (1) stohl andrás (1) super city (1) sweeney todd (1) swf (1) szabó magda (1) szanyi tibor (1) szavak (1) szemét (1) szép (1) széphazánk (1) szépségverseny (3) szepsegverseny (1) szerelem (2) szerencse (1) szerencsétlen (1) szex (3) szexuális felvilágosítás (1) sziget (1) színház (1) szóbeli érettségi (1) szocializmus (1) szórakozás (4) szovjetunió (1) sztárok (1) szubjektiv (1) szubjektív (3) szúnyog (1) takarítás (1) takarítónő (1) tánc (1) táncolj (1) tapasztalat (1) tech (1) tél (1) tények (1) természet (1) testepites (1) teszt (1) tetoválás (1) tévhitek (1) tila tequila (1) tiroxin (1) tíz (1) torrent (1) torrini (1) történelem (1) történet (1) továbbtanulás (1) tunning (1) tűz (1) tűzvész (2) tv (1) twitter (1) ud (1) ügy (1) új (2) új lemez (1) új mindenes (1) választások (1) varga viktor (1) védekezz (1) vers (3) veszély (2) vicc (4) vicces (17) vidámpark (1) videó (3) video (17) videoklip (1) villámpost (3) viselet (1) vízesés (1) vuvuzela (4) wc (1) windows (1) yesman (1) youtube (14) zene (7) zooey (1) zrt. (1) Címkefelhő

Friss topikok

  • pettymeg: jó kis cikk volt! (2012.01.19. 14:11) Az iWiW és a THC!
  • fucking márk: hát szerintem télleg veszélyesek de valakinek szüksége van rá aki beteg én nekem ez a gondolatom !... (2011.12.17. 21:40) Veszélyes játékszerek
  • KeMa: Gyönyörű hely, aki teheti, menjen el mindenképp, érdemes megnézni élőben. A képek alig adnak vissz... (2011.06.07. 10:37) Pripjaty, a halott város
  • KNN: az a fú baz(d)meg hogy segítségre szorul és nem igen van olyan orvos,aki önzetlenül segítene... (2011.02.27. 13:30) A nyolc végtagú indiai fiú
  • sorica123 (törölt): A velvetes poszt írójának annyiban mákja volt, hogy a néni kedves volt, de hát a feje tetejére áll... (2011.02.16. 20:39) Hulladék- és szeméttelep lenne a mai vidámpark?
süti beállítások módosítása