Keddi Kultúr - Ismerd meg Karafiáth Orsolyát!
2010.09.14. 08:37 szólj hozzá .hajnika.
Nagy valószínűséggel már hallottál a "szerelem ezerarcú költőnőjéről". Ha ismerősen cseng a neve, akkor talán tudsz parókamániájáról, láttad Marjai Judit érdekes képeit, amelyeken ő állt modellt, és egy televíziós főzőműsor jóvoltából azt is megtudhattad, hogy nem fakanállal a kezében született. De ismered a verseit?
A botrányos, már-már celebvizekre evező Orsi talán nem a kortárs magyar költők legnagyobbika, nekem mégis személyes kedvencem a maiak közül. Ha úgy gondolod, felül tudsz emelkedni botrányain, és megismernéd a Költőnőt, nosza, olvass tovább!
A sokoldalú író, költő, műfordító, énekesnő és publicista versei rendszeresen megjelennek az Élet és Irodalomban, cikkei pedig az Elle hasábjain. Irodalmi munkásságát többek között a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel jutalmazták. A továbbiakban néhány versét szeretném megismertetni veletek.
A pozitív Kristóf-kép kialakulása
(bevezetés)
A történettel nincs mit kezdeni.
Ahogy kezdődött, végig úgy maradt.
Hősöm nem volt „legendás, hajdani”,
se vad viking, cowboy, se grál-lovag.
(tárgyalás)
Rideg, hűvös, valótlan és kegyetlen –
kesztyűs kezet sosem nyújtott felém.
Tűrtem, tűrtem, hiszen mi mást tehettem?!
Szörnyű próbák múlékony végzetért.
Mégis, mi az, mi benne megfogott
s a lábamról oly könnyedén levett?
Ha szép szó kellett, nem fukarkodott,
és furcsa sármja volt, ahogy nevet.
(befejezés)
Leírt ügy ez, minek tovább ragozni…
A kezdés könnyebb volt, mint most a zárlat.
Mindegy, hogy messzeség, vagy múlt, ha szépít,
mert minden jó, és még jobb végre várat.
A félelmet elrendezem magamban.
Nyilván a front. A hirtelen meleg.
Váratlan romlás. Helyrehozhatatlan.
Példákat persze könnyedén találok.
Jót, rosszat - mindegy is talán. Neki.
Erőm, mert volt... Most a duplája kell.
Engem lehet, hogy nem kell félteni.
De ő? Benne nem volt erő soha.
Ebben az egyben nem tévedhetek.
Rá eztán is mindig figyelni kell.
Vigyázz rá, föld. Óvjátok, istenek.
Ne lássa át, miképp hagyott magamra.
Ne tudja meg, hogy közben mennyit ért.
Felejtse el, hogyan laktunk mi együtt:
az őszt, s a tél rohadtabbik felét.
Legyen munkája; menjen stúdióba;
találjon rá, akit majd megszeret;
és végre egyszer nyerjen már csocsóban...
vigyázz rá, föld, óvjátok, istenek.
Ne sejtse meg, e sok jó honnan kél,
csak egyszer-egyszer jussak még eszébe.
Ha másról nem is -
- de inkább mégse.
Őszülni kezdett. Álljon jól neki.
A többi törvényt én bevállalom.
Öregszem ám, mióta nem szeret.
Nyár jön. "Lehull rólam az oltalom".
Az arc, a hang, a szem
Legjobb, ha meg sem kérdezem, mi történt.
Miért hagy el, mi egyszer megtalált.
S most is, hogy lassan nincsenek vonások,
rajtam felejt néhány szépséghibát.
Eljátszik hanggal, hallgatással is,
több szólamú, de mégse lesz zene.
Elszáll és visszajut, fület sért,
nincs válaszom, mi egyező vele.
Miért, hogy nem tudok már látni másképp;
a kép engem hogy mégse járna át.
Mi éber volt, most végül mind lezárul,
s tükrébe fordít némi éjszakát.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
